a jelenlegi gazdasági világválság és az új kormányzat hatalom- ra kerülése az Egyesült Államokban a világ igyelmét az új politikai megoldások, programok és reformok felé fordította. A neokonzervatív politikai gondolkodás tündöklése és bukása után talán újra felelevenedhetnek a kilencvenes évekre kifulladt politi- kai viták a politikai közösség mibenlétéről és követendő elveiről. Bár a kommunitarista politikai ilozóiát a kilencvenes évek végére többen temették, nem beszélve a kommunitarista politikai mozgalom kvázi megszűnéséről az Egyesült Államokban, 1 az új helyzet valószínűleg arra sarkallja a politikai gondolkodókat, hogy visszanyúljanak ezen ilozóia kérdéseihez. Michael J. Sandel 1982-ben megjelent első kötete óta hangoztatja a társadalmi vita szükségességét. Sandel 1953-ban született. 1975-ben ki- váló eredménnyel diplomázott a Brandeis Egyetemen, majd Oxfordban doktorált Charles Taylor tanítványaként. 1980 óta oktat politikai ilozó- iát a Harvardon, 1999 óta a Harvard College professzora. „Justice” című kurzusára eddig több mint 14 ezer diák iratkozott be. Oktatói munkájá- ért 2008-ban megkapta az Amerika Politikatudományi Társaság (APSA) elismerését. Vendégprofesszor a párizsi Sorbonne-on, világszerte tart előadásokat a politikai ilozóia és az etika témakörében. 2007 folyamán nyolc előadást tartott a Kínai Népköztársaság egyetemein. 2002 és 2005 között az Elnök Bioetikai Tanácsának tagja. A The Atlantic Monthly, a The New Republic és a The New York Times termékeny publicis- 1 Babarczy 2005. Pap Milán A közjó nyomában Michael Sandel politikai ilozóiája