Rövid közlemény (Short Communication) ÁLLATTANI KÖZLEMÉNYEK (2006) 91(2): 153–157. A hazai földikutyák (Spalax leucodon) kromoszóma-vizsgálatának módszertana és első eredményei * NÉMETH ATTILA 1 , CSORBA GÁBOR 2 és FARKAS JÁNOS 1 1 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állatrendszertani és Ökológia Tanszék, H-1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C. E-mail: attila.valhor@gmail.com 2 Magyar Természettudományi Múzeum, Állattár, H-1088 Budapest, Baross u. 13. Összefoglalás. A nyugati földikutya (Spalax leucodon) a Kárpát-medencében egykor oly jellemzĘ fü- ves élĘhelyek jellegzetes faja. Az utóbbi évtizedek külföldi eredményei világossá tették, hogy a földi- kutyaformák (Spalacinae) alcsaládja a fajképzĘdés stádiumában van, az eddig egyöntetűnek hitt állo- mányok valójában eltérĘ kromoszómaszámú, egymással sok esetben szaporodni nem képes populációkból állnak. A különbözĘ, egymástól elszigetelt populációk kariológiai jellegzetességének megismerése ezért taxonómiai, szisztematikai és konzervációbiológiai szempontból egyaránt fontos. A faj magyaroszági állományaival kapcsolatosan egészen mostanáig nem folytak genetikai kutatások. Ritkaságán és nehéz befoghatóságán túl nehézséget okozott, hogy fokozottan védett fajról lévén szó csak nem–invázív mintavételi technikát alkalmazhattunk. Számos próbálkozás után az állatokból labo- ratóriumban sikeresen tenyészthetĘ vérmintákat tudtunk venni, és egy új szövettenyésztési módszert használva sikerült megismernünk az elsĘ adatokat a magyarországi földikutyák kromoszómatípusáról. A Debrecen–Józsa közelében található állományból származó egyik példány kromoszómaszáma 2n= 50-nek bizonyult, mely különbözik a határainkhoz közel talált 2n= 48-as kromoszómaszámú szerbiai állományétól. Kulcsszavak: kariotípus, fajképzĘdés, Magyarország. A nyugati földikutya (Spalax leucodon NORDMANN, 1840) a földalatti életmódhoz szél- sĘségesen alkalmazkodott, füves élĘhelyekhez kötĘdĘ rágcsáló. A földikutyaformák (Spala- cinae) elterjedésének északnyugati határa hazánkban van, ahol a fogyatkozó élĘhelyeken (CSORBA 1994) a becslések szerint kevesebb mint nyolcszáz példány élhet (HORVÁTH & VADNAI 2006). Magyarország szárazföldi gerinceseinek természetvédelmi alapú értékelési rendszerének megállapítása szerint a földikutya hazánk 28. legveszélyeztetettebb szárazföldi gerincese, megelĘzve például a kékvércsét vagy a kerecsensólymot (BÁLDI et al. 1995). Ugyanez a tanulmány emeli ki, hogy e faj egyáltalán nem kutatott, s még környezeti igényeit sem ismerjük. A földikutya jelenlegi magyarországi helyzetét tekintve nem csak olyan alap- ismeretek hiányoznak, mint a pontos elterjedési terület, az elĘfordulási területeken az állo- mánynagyság, a faj ökológiai igényei, habitat- és mikrohabitat-preferenciája, de genetikai * ElĘadták a szerzĘk a Magyar Biológiai Társaság Állattani Szakosztályának 946. elĘadóülésén, 2006. február 1-jén. 153