1 A megtestesült trauma Hisztériás betegek huszadik század eleji kórrajzok tükrében Borgos Anna In: Bakó Boglárka, Tóth Eszter Zsófia (szerk.): Határtalan nők. Befogadás és kirekesztés a női társadalomban. Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2008. 385-395. Bevezetés A huszadik század elején a hisztéria az egyik leggyakoribb pszichiátriai diagnózis volt. A legkülönbözőbb tünetegyütteseket sorolták be ez alá a kategória alá a depressziós zavaroktól a kényszergondolatokig. A hisztéria speciális történeti periódusban keletkezett és leírt tünetcsoport, amely a maga idejében kulcsot adott a pszichoanalitikus elmélet megalapozásához is – Juliet Mitchell „a pszichoanalízis alapító betegségének” nevezte 1 –, és részben maga is alakult az elmélet fényében. A pszichiátriai diagnózisok alakulását, összefüggését a kulturális változásokkal mutatja, hogy a hisztéria ebben a formában ma már nem használatos fogalom: a tünetek maguk is módosultak, és több, speciálisabb diagnosztikus kategória konstruálódott számukra, leginkább a szomatoform zavarok elnevezés alatt. 2 A hisztériáról szóló korabeli pszichiátriai és pszichoanalitikus diskurzusok élesen elváltak egymástól, és egymással feszültségben is voltak, mindkettő védve saját tudományos rendszerét. Az előbbi közelebb áll a hisztéria laikus elképzeléseihez, az utóbbi kialakította saját paradigmáját és elméleti alapjait. Magyarországon erős ellenérzések éltek a hisztéria pszichoanalitikus értelmezésével szemben. Nyírő Gyula pszichiáter megállapítja, hogy „a művelt közönség nagy része a hystériát ma is a nemileg kielégítetlen nők betegségének tartja. Ez a tévhit újabban a pszichoanalízis mindent a szexualitással magyarázó egyoldalúsága folytán még az orvostudományban is kísért”. 3 A hisztéria a laikus diskurzusokkal, betegség-elképzelésekkel talán a leginkább átfedésben lévő diagnózis. A pszichoanalitikus szemléletű Feldmann Sándor szerint „még egy 1 Mitchell, 1984. 290. 2 „A szomatoform zavarok közös jellemzője fizikai betegséget sugalló fizikális tünetek jelenléte […], melyek mögött kimutatható organikus eltérés vagy élettani zavar nem található; ugyanakkor nyilvánvalóan észlelhető, vagy alaposan feltehető a tünetek kapcsolata pszichológiai tényezőkkel.” (DSM-IV. A mentális zavarok diagnosztikus és statisztikai kézikönyve. Magyar Pszichiátriai Társaság, Budapest, 1994) A tünetváltozásokról lásd Csabai, 2007. 3 Nyírő, 1930. 130.