KISEBBSÉGEK ÉS CIVIL TÁRSADALOM A ROMáNIAI MAGYAR KULTURáLIS SZERVEZETEK ERőFORRáSAINAK SZOCIOLóGIAI VIZSGáLATA Dániel Botond–Kiss Dénes Bevezető Aromániaimagyarkulturálisintézményrendszerelsőfelméréséretöbbminttízévvel ezelőtt,2003-bankerültsor.Azótatöbbjelentőskutatásismegvalósult,amelyaromá- niaimagyarnonprofitszférátvagyannakegy-egyspeciálisszegmensétvizsgálta(rend- szerintifjúságivagyszociálisszervezeteket),viszontaromániaimagyarkulturálisszerve- zetekújabbfelmérésemégváratmagára. Tanulmányunk apropóját az adta, hogy 2014 nyarán másodelemeztük a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet 2009-es kutatásának adatbázisát. A kutatás eredmé- nyeisegítségévelelsőkörbensikerültleírniaromániaimagyarnonprofitszektorszerve- zetiformákszerintiszerkezetétésméretét(területi,települési,tevékenységszerintiössze- tételét),erőforrásokkalvalóellátottságát,mindezeketromániaiésnemzetköziösszeha- sonlítókontextusban.Amásodelemzéssoránezeketazeredményeketegészítettükki. A különbözőtevékenységekszerintialszektorokközülazötlegnagyobbathasonlítottuk összeegymással. Jelentanulmánybanaromániaimagyarnonprofitkulturálisszervezetekerőforrások- kal való ellátottságát a többi alszektorral való összehasonlító elemzésben vizsgáljuk 2009-es adatok segítségével. Célunk, hogy kiegészítsük a romániai magyar kulturális intézményrendszerrel kapcsolatos tudásunkat, újabb (még ha nem is friss) adatokkal járuljunkhozzámegismeréséhez.Felkívánjuktárniaromániaimagyarkulturálisszerveze- 71 CIVIL SZEMLE 2014/4. ■■■■■■■