RÁCZ JÓZSEF A '80-as évek ifjúsági szubkultúrái Magyarországon Tanulmányomban a ’80-as évek feltűnést keltő, többnyire utcához és a rockzenéhez kötődő magyarországi ifjúsági szubkultúráit mutatom be. A ’80-as évek ifjúsági szubkultúráit elsősorban a bennük részt vevő fiatalok életút- ján, szubkulturális karrierjén keresztül igyekszem bemutatni. Azt elemzem, a szubkultú- ra mit nyújt tagjai számára, hogyan alakul ki a szubkultúra a tagok igényeiből, de azoktól viszonylag függetlenedve. A megközelítésnek két következménye van. Egyrészt a leírásból elmarad a szubkul- túrák és a társadalmi környezet kapcsolatának részletesebb bemutatása. Másrészt ez a módszer és ennek gyakorlati formái — a mélyinterjú, a résztvevő megfigyelés és az intenzív terepmunka — felértékelik a résztvevő megfigyelő perspektíváját, illetve az ismertetendő szubkultúrákkal kapcsolatos helyzetét. Ezért írásom végén magával a kutatással is foglalkozom. A szubkultúra-irodalom tájékozódási pontjai Az ifjúsági szubkultúrákkal kapcsolatos nemzetközi irodalomban három hullám körvo- nalazható. Az első a klasszikus megközelítés,1 mely az 1950-es években érte el csúcspont - ját, és többnyire amerikai vizsgálatokat vonultat fel. Az ifjúsági szubkultúra általában a társadalom alsó rétegeiből kikerült fiatalok csoportjait jelenti. E csoportok kisebb- nagyobb bűncselekményeket hajtottak végre. Az interjúkat és a megfigyeléseket végző kutatók szerint a szubkultúra a fiatalok rossz társadalmi helyzetéből szükségszerűen következő problémákra adott csoportszintű válasz. Ez a válasz maga a csoportképződés, a normasértő cselekmény elkövetése és egyfajta negatív viszonyulás kialakulása is lehet a környező társadalom érték- és normarendszeréhez képest. A szubkultúra a környező társadalmi intézményrendszer, a középosztály érték- és normavilágának elutasítása, az ellene való lázadás. A fiatalok társadalmi helyzetüknél fogva mások, mint a szélesebb társadalom (azaz valójában a középosztály) fiai; a szubkultúrák tagjai nem osztják a szélesebb társadalom morálját (a szó legtágabb értelmében). A másság vezet a lázadás- hoz. A klasszikus szubkultúra-tanulmányokban megjelent az a nézet, hogy valójában nemcsak a fiatalok, a szubkultúra tagjai mások (deviánsok), hanem a szülői, a kortárs és a szomszédsági környezetük is. A klasszikus szubkultúra-elméletek meglehetősen determinisztikusak: szubkultúra, illetve a bűnelkövető viselkedésformák okait kutatva „normatív konfliktusokat” talál- nak, melyek végzetszerűen sodorják passzív résztvevőiket a szubkultúrába. A szubkultú- ra tevékenysége pedig a külső megfigyelő pozíciójából leírható, analizálható. Éppen e miatt a szinte tautológiáig egyszerűsödő determinizmus miatt (rossz társa- dalmi helyzet -► „rosszul viselkedő” szubkultúra, azaz a „rosszból” „rossz”, a szubkultú- rából szubkultúra lesz) a szubkultúrák iránti érdeklődés a ’60-as évekre lecsökkent. A ’60-as évek történései azonban, így például a beat- és a híppijelenség, a diákmozgal - mak, az újbaloldal jelentkezése, újra az ifjúsági szubkultúrákra irányította a figyelmet. A szubkultúra-kutatások „új hulláma"2 (ahogyan a kutatók magukat nevezték) Angliá- ban bontakozott ki. Ennek az 1970-es évek közepén kibontakozó punkjelenség újabb lendületet adott.