A népszavazás védelmében Vizvári Béla Manapság sokan nyilatkoznak a népszavazás ellen. Így tesz például Domokos Zsuzsa a Népszavában. i Azt állítja Bauer Tamás pedig egyenesen azt állítja, hogy „A népszavazási intézménynek az országgyűlési döntéshozatalt felülíró alkalmazása a magyar demokr ácia alapjait fenyegető fejlemény. ii Halmai Gábor megerősíti ezt alkotmányjogi szempontból. iii Az alábbiakban kísérletet teszek ennek az álláspontnak a cáfolatára. Érvelésem nem alkotmányjogi lesz, hanem rendszerszemléletű. Pontosabban a magyar társadalmat és ezen belül a politikai szférát rendszernek tekintem, és ennek a működési sajátosságait használom fel a gondolatmenetben. Elöljáróban annyit meg kell jegyezni az alkotmányossággal kapcsolatban, hogy egy korrekt alkotmány szükséges, de nem elégséges feltétele egy jól működő demokráciának. Ha egy alkotmány demokratikus intézményeket vezet be a népszavazástól pedig aligha lehet elvitatni annak demokratikus jellegét --, valamint ellentmondásmentes, azaz nem fordulhat elő, hogy egy adott cselekedet esetében egyes paragrafusokból levezethető annak alkotmányossága, míg más paragrafusokból annak alkotmányellenes volta, akkor az alkotmányt önmagában nézve, azaz elszakítva attól a társadalomtól, aminek az alkotmánya, az mondható, hogy nagy baj nincsen. Azonban egy alkotmányt egy adott társadalom működtet. Ennek a társadalomnak sajátos, feltételezhetően többszínű kulturális háttere van, amely meghatározza azt, hogy az alkotmány paragrafusai milyen tényleges tartalommal töltődnek meg. Ami jól működhet az egyik társadalom esetében, teljesen hibás lehet máshol. Ennek fényében érdemes rámutatni, hogy ahogy azt Bauer Tamás is helyesen megjegyzi a magyar alkotmány kialakításakor a németet vették figyelembe. A bökkenő csupán az, hogy a német egy szabálykövető nép. Ezzel szemben a magyar az eltérő történelem miatt egyáltalán nem az. Ez a páros kijelentés nem értékítélet. Mind a szabályok követésének, mind azok megszegésére való hajlandóságnak vannak előnyei és hátrányai. Ennek további elemzése azonban messzire vezetne témánktól. Durva leegyszerűsítéssel az állapítható meg, hogy Európában az északi népek inkább szabálykövetők, a déliek pedig inkább a szabályok megszegői. (Tessék gondolatban összehasonlítani a svájci parkolási szabályokat az olasz vagy a magyar gyakorlattal.) Kormányprogram és a kormány intézkedései Egy kormány, amikor hivatalba lép, programot készít. Majd megbízatása alatt mindenféle intézkedéseket hoz. Milyen viszonyban van a két dolog egymással? A lényegre jól rávilágít egy párhuzam. A Kádár-rendszerben az ötéves tervek készítése nem kommunista ármány volt, hanem szakmai nonszensz. iv Nem a metodikával volt baj, hiszen az alapvető elveket Nobel-díjjal jutalmazták (Leontief, 1973). Arról van szó, hogy bizonyos fontos paramétereket, pl. a dollár-arany árfolyam, olajár, meg kell tudni becsülni a tervezési időszak egészére. Azonban 5 évre előre megmondani ezeket az értékeket lehetetlen. A tervek feltételeztek bizonyos értékeket. Azonban a valóság ettől lényegesen eltért, ami maga után vonta azt is, hogy a tervek helyett egészen más valósult meg.