884 TÖRTÉNETI IRODALOM határába eső Berecska, amelyek nem voltak középkori falvak. Az ilyen esetekben számításba kell venni, hogy ha a későbbiekben előkerül is templomhely ezeken a helyeken, azok akár egy másik településhez is tartozhattak. Több olyan középkori dűlőnév is szerepel a kötetben településként (például Devecser 6.), ahol a forrás egyértelműen nem faluként utal az elneve- zés alapjául szolgáló földrajzi név mibenlétére: ebben az esetben például eredetileg mocsárról (fenetum) van szó (1417). Hasonlóképpen az öt Büdöskút címszó közül több csupán földrajzi név (és országszerte mindenütt megtalálható). A szerző gyakorlata tehát ebben az esetben vitat- ható, de el kell ismerni, hogy még mindig jobb, mint ha kimaradt volna ezek említése. Úgy gondolom, hogy a felsorolt észrevételek tipikus nehézségei lehetnek e hatalmas munka használatának, de semmi esetre sem kisebbítik jelentőségét, csupán – reményeim szerint – út- mutatóul szolgálnak forgatásához és megtermékenyítik a további kutatást. Biztos vagyok ben- ne, hogy a munka nélkülözhetetlen segédkönyve lesz minden hivatásos és amatőr kutatónak, helytörténésznek. Ez az értékes kiadvány megérdemelné, hogy digitálisan is hozzáférhető, így alkalomadtán könnyedén bővíthető legyen. Jankovich-Bésán Dénes Gulyás László Szabolcs MEZŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT A KÖZÉPKORI HEGYALJÁN Magyar Nemzeti Levéltár, Bp. 2017. 280 oldal Bár fejlődésének megvoltak a maga késő középkori előzményei, a Hegyalja, mint a történeti Abaúj és Zemplén megyék részeire kiterjedő tájegység, illetve közös szokásjoggal bíró tele- püléscsoport elnevezése csak a 16–17. század folyamán rögzült, és a terület megjelölésére ezt a szót a középkorban nem használták. Egy szőlőmonokultúrás vidékről beszélünk, amelynek sajátos, „polgárias” társadalomfejlődését már a 15. század első felétől az északabbra fekvő ke- reskedővárosok, Kassa, Bártfa és Eperjes gazdasági érdekei és befektetései segítették elő. Két települése, Sárospatak és Sátoraljaújhely – korai királyi birtoklásuknak is köszönhetően – már a 14. században városias jelleggel bírtak. Így nem meglepő, hogy az itteni településekkel kap- csolatosan már 1526 előttről számos, a helyi önigazgatási szervek által kiadott – főleg szőlők adásvételével kapcsolatos – oklevél maradt ránk. E településcsoport önkormányzatiságának jellemzésére, társadalmi hátterének és felada- tainak bemutatására vállalkozott munkájában Gulyás László. A középkori Magyar Királyság északkeleti térségére fókuszáló munkásságának egyik legfontosabb publikációja ez a könyv, amely a Debreceni Egyetemen 2008-ban megvédett doktori értekezésének átdolgozott válto- zata. A kötet – a Magyar Nemzeti Levéltár más kiadványaihoz hasonlóan – tipográfiailag igé- nyes, szép kiállítású munka. Bár a szürke borító elsőre nem túl csábító, és a középkori okleve- lek borítóképként való felhasználása elcsépelt megoldásnak számít, személy szerint ötletesnek tartom az elő- és hátlapon megjelenő fekete-fehér oklevélfotók szövegében a kötetben fontos szerepet játszó jogszokásokhoz, illetve a mezővárosi testülethez kapcsolódó kifejezések piros színnel való kiemelését. (A borító Magyarosi Ádám munkája.) A belíven az egyetlen zavaró tipográfiai elem az, hogy a páros oldali fejlécen a szerző neve és a főcím fut végig az egész kö- teten. Hasznosabb lett volna, ha a főfejezetek mellett inkább az alfejezetek címeit tüntetik fel. századok . () . szám