ÚJ MUNKAÜGYI SZEMLE II. ÉVFOLYAM 2021 / 2. SZ. 36 BANYÁR JÓZSEF A NYUGDÍJRENDSZER ÉS AZ ALACSONY GYERMEKSZÁM PROBLÉMÁJA CSAK EGYÜTT OLDHATÓ MEG Komplex javaslat a nyugdíj és a gyermeknevelés összekapcsolására A szerző a cikkben röviden felvázol egy humántőke alapú nyugdíjrendszer kon- cepciót, ami konzisztens azzal a felismeréssel, hogy a folyó finanszírozású nyug- díjrendszernek, mivel a humántőke beruházás hozamát osztja szét, a gyermek- nevelés nyugdíjrendszerbeli elismerésén kellene, hogy alapuljon. Az, hogy nem ezt teszi, magyarázza a rendszer sok problémáját, azt, hogy a rendszer lehető- ségei és ígéretei – hasonlóan a pilótajátékokhoz – egyre inkább eltérnek egy- mástól, az ígéretek egyre inkább felfúvódnak, a lehetőségek pedig egyre csök- kennek. Az itt vázolt rendszer megszüntetné ezeket a problémákat, s arra is rá- mutat, hogy a gyereknevelés és a nyugdíjrendszer szervesen összetartozik, ez utóbbi révén lehet ugyanis a gyermeknevelést gazdaságilag újra rentábilissá tenni, ahogy az a világtörténelem túlnyomó részében jellemző volt, s amelytől csak a modern korban tértünk el – nem kis részben az elvileg rossz nyugdíj- rendszer miatt. Bevezetés Magyarországon – de a fejlett világban általában is – a legnagyobb gazdasági-társadalmi problé- mák közé tartozik, hogy az állami, folyó finanszírozású (FF) nyugdíjrendszer egyre nehezebben fenntartható (ld. pl. Bajkó et. al., (2015), Berki–Palotai–Reiff (2016), Oksanen (2003), Varga (2014)), illetve az évtizedek óta alacsony, a lakosság reprodukcióját már régóta nem biztosító tel- jes termékenységi arányszám (TFR). Noha világos, hogy az előbbi összefügg az utóbbival, hiszen a nyugdíjrendszer fenntarthatóságának kulcsmozzanata a járulékfizetők megfelelő mértékű után- pótlása, vagyis a mainál jelentősen magasabb TFR, (ellenkező esetben csak nagyon jelentős mér- tékű korhatár-emeléssel biztosítható az egyensúly – ld. Németh–Németh–Vékás (2019)) az sokak számára nem világos, hogy a fordított összefüggés is létezik: az alapjaiban elhibázott folyó finan- szírozású állami nyugdíjrendszer (is) az oka az alacsony termékenységnek (noha ezt már sokan tárgyalták – ld. pl. Mészáros (2005), Gál (2003)). A folyó finanszírozású nyugdíjrendszer – amit Roosevelt vezetett be a 30-as-40-es évek forduló- ján, s aminek „hivatalos ideológiáját” 1958-ben Samuelson adta meg (Samuelson, 1958) – elvileg hibás alapokon épül fel. A hiba lényege, hogy a folyó finanszírozású nyugdíjrendszer úgy osztja el a népességnövekedés hasznát, hogy semmi tekintettel nincs arra, hogy az kinek az erőfeszítésének az eredménye, így nem is ösztönzi azt, hogy legyen megfelelő járulékfizetési kapacitás. A helytelen szétosztási elv (járulékfizetési történet a jogosultság alapja) miatt a rendszer eszköz és forrásol- dala ugyanúgy szétcsúszik egymáshoz képest, mint a pilótajátékokban. Amiatt, hogy nem ismerték fel, hogy a rendszer alapja a humántőke beruházás kellene, hogy legyen, túl kicsi beruházás törté- nik ide, aminek megnyilvánulása az alacsony TFR. Magát azt, hogy a rendszerbe bele kellene építeni a humántőke beruházás elismerését, már 1987- ben felismerte Demény Pál (Demeny, 1987), s javasolt is egy egyszerű, és részleges megoldást a problémára, amely részelemként egy átfogó megoldásban is szerepelhet. Demény Pál nyomdokain Banyár József egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem.