Ármeán Otília – Margitházi Beja
„Az Én nem öregszik”. Levelezés A létezés eufóriája című
dokumentumfilmről
Absztrakt
Jelen levelezésben a szerzők egy olyan dialogikus keret megteremtésére vállalkoznak, amelyben
egymás gondolataira válaszolva mélyebben bele tudnak menni Szabó Réka A létezés eufóriája (2019)
című dokumentumfilmjének részleteibe. A rendhagyó akadémiai négykezes egyaránt enged meg
elméleti referenciákat és nagyon személyes kiemeléseket – tulajdonképpen tükrözi azt, ami a
tárgya: a film nőszereplői, alkotói közötti együttmozgást, létrejövést, a bizalom működését. Ebben
a keretben kulcsfogalom az odafigyelő jelenlét, ami segít meglátni a különbözőben az ugyanazt, a
rögzítettben a változni képeset, a 90 éves szereplő néha már merev testében a nyitott, játékos,
gyermeki énjét. Fontos keretfogalom továbbá az a próbákon megteremtett „safe space” is, amiben
elmondható, megélhető és megfogalmazható a trauma, az előadásra való készülés folyamatában.
Szerző
Ármeán Otília (1976) a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Alkalmazott
Társadalomtudományok Tanszékének adjunktusa, az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm
Fesztivál előzsűrijének tagja (2018–), az Acta Universitatis Sapientiae, Communicatio című szaklap
szerkesztője (2014–). Kutatási területei: érzékelési technikák, új médiumok (VR, AR), vizuális
kultúra elméletei, retorika. A tanított tantárgyakhoz kapcsolódóan jelentek meg jegyzetei, kutatási
eredményeit helyi és nemzetközi konferenciákon mutatja be (ÚMK, CEECOM, ZIP-Scene,
Argumentor), illetve magyar és angol nyelvű kötetekben, folyóiratokban közli (Korunk, Játéktér,
Acta Universitatis Sapientiae, Film and Media Studies, Communicatio).
Margitházi Beja (1974) az ELTE BTK MMI Filmtudomány Tanszékének adjunktusa, a Filmtett
mozgóképes havilap, majd filmes portál alapító szerkesztője (2001), a Metropolis filmelméleti és
filmtörténeti folyóirat szerkesztője (2019–), A magyar film társadalomtörténete kutatócsoport tagja
(2015–2020). Kutatási területei: klasszikus és kognitív filmelmélet, vizualitáskutatás,
traumaelmélet, dokumentumfilm. Könyvei: Az arc mozija. Közelkép és filmstílus. Kolozsvár,
Koinónia, 2008.; Vizuális kommunikáció szöveggyűjtemény (Blaskó Ágnessel társszerkesztve).
1 © Apertúra, 2021. nyár www.apertura.hu 1 © Apertúra, 2021. nyár www.apertura.hu