ILLÉS Mária iM ,, 1 1 • « INFLÁCIÓS EREDETŰ VAGYONMOZGÁS A VÁLLALATI SZFÉRÁBAN Elvi kérdések és a magyar megoldás - A tanulmány elsősorban arra kíván rávilágítani, hogy a mai magyar gazdságban az infláció a vállalati va- gyonértéket két irányban befolyásolja: egyrészt az eszközérték folyamatos nominális felértékelődését okozza, másrészt a felértékelési folyamattal párhuzamosan a vagyon reálértékének folyamatos csökkenéséhez vezet. Az infláció mikrogazdaságot bomlasztó hatása ellen a piacgazdaságokban - elsősorban a vállalati vagyon reálértékét csökkentő hatás ellensúlyozására - van némi védekezési lehetőség. A hazai vállalatok számára azonban még ezek a lehetőségek sincsenek meg, ami azzal a következménnyel (is) jár, hogy inflációs eredetű vagyonmozgások zajlanak a gazdaságban. A szerző vizsgálja ezek irányát is, majd a hatások gyors becslésére alkalmas módszereket mutat be. I Bonyolultsága és sokrétűsége következtében az iroda- l lom többféleképpen definiálja és értelmezi az inflációt. (Legáltalánosabb értelmezése szerint: az árszínvonal tartós emelkedése, illetőleg egységnyi pénz vásárlóérté- kének a folyamatos csökkenése. A mikrogazdálkodás nézőpontjából közelítve az infláció lényege: ugyanaz a dolog, ugyanabban a pénz- í nemben kifejezve egy későbbi időpontban lényegesen többe kerül anélkül, hogy a többi termékhez képest , általánosan felértékelődött volna. Noha az infláció mér- ■ lékét az átlagos árszínvonal-növekedés mutatószámával ; szokták jellemezni, a háttérben rendszerint jelentős ár- ; arány-átrendeződései folyamat zajlik. Az inflációs jelle- : gi árnövekedések ágazatonként, termékfajtánként, sőt vállalatonként is igen különbözőek lehetnek. Minél rö- videbb időszakot vizsgálunk, ez a differenciáltság annál nagyobb. Az egyes gazdálkodó szervezetek ugyanis igen eltérő lehetőségekkel rendelkeznek, továbbá rend- szerint különböző ár- és piacpolitikai koncepciókat al - kalmaznak az infláció káros hatásainak megelőzésére, illetőleg kivédésére. Az infláció és a számvitel A számvitel a maga tiszta - ám más megfontolásokat követő - logikájával rendszerint csak olyan tételeknek a költségként történő elszámolását teszi lehetővé, amelyek mögött tényleges kiadás húzódik meg. Csak így érhető el, hogy az ÁRBEVÉTEL - KÖLTSÉG = N YERESÉG évenkénti számítása révén hosszú távon, tendenciasze- rűen érvényesüljön a BEVÉTEL - KIADÁS = NYERESÉG elve. Ez az elv biztosítja, hogy előbb-utóbb ki kell mu - tatni és le kell adózni minden nyereséget (legkésőbb a cég eladásakor, mint a könyv szerinti érték és az eladási ár ez utóbbi javára mutatkozó különbözetét). Ennek az elvnek az alkalmazása révén valósul meg az a gazdaság- szervezési irányvonal is, miszerint a vállalkozói vagyont csak adózott forrásokból lehet bővíteni. Az infláció hatására a vállalatnál jelenlevő erőforrá- sok pénzben kifejezett ellenértéke magasabbá válhat a beszerzéskori értéknél. Bekövetkezésének valószínűsé- ge annál nagyobb, minél hosszabb idő telik el a beszer- zés és a felhasználás között. A beszerzés és a teljes el- használódás közötti idő az állóeszközök* esetében a legnagyobb. Itt (a gazdasági elhasználódással arányos leírást feltételezve) a mindenkori nettó értékre „ráhal- mozódik“ a beszerzés óta eltelt évek inflációja. Egy har- minc éves irodaépület esetében például (ha időközben nem került sor eszközátértékelésre, sem pedig az iro- daépítés forradalmi megújítására) az inflációs korrekció a nettó érték és a vonatkozó harminc év - építőipari árindexek alap-ján - halmozódott árindexe alapján számítható. Efféle inflációhalmozódás az állandóan, cserélődő eszközök (anyagok és egyéb forgóeszközök) esetében nem jellemző. Ennek ellenére magas inflációs ráta, illetőleg alacsony forgási sebesség mellett itt is számottevővé válhat a nominális értéknövekedés. Versenypiaci feltételek között az áruk ára tenden- ciájában a mindenkori újra-előállításukhoz szükséges költséget és az átlagprofitráta szerinti nyereséget téríti meg. Az újra-előállításhoz szükséges költség megté - rülése azt jelenti, hogy a felhasznált erőforrások min- denkori piaci árának megfelelő értékrész épül be az ár- * A számvitel 1992-től tárgyi eszközöknek nevezi az állóesz- közöket. Minthogy kategóriáit minden vállalkozásnak hasz- nálnia kell, várható, hogy a gyakorlatban a tárgyi eszköz elne- vezés fokozatosan uralkodóvá válik. Ennek ellenére két okból is célszerűnek látszik az eredeti elnevezés életben tartása. Egyrészt ez nagyobb összhangot mutat a dolog lényegével, másrészt jobban illeszkedik a piacgazdaságok szóhaszná- latához is. Mindezekre tekintettel jelen írásban mindvégig az állóeszköz elnevezés szerepel. VEZETÉSTUDOMÁNY 1995.10. szám 7