© 2018 Akadémiai Kiadó, Budapest Antik Tanulmányok LXII (2018) 31–53 DOI: 10.1556/092.2018.62.1.2 ADAMIK BÉLA A SZÓVÉGI S KIESÉSÉNEK PROBLÉMÁJA A LATIN FELIRATOK TÜKRÉBEN * Jelen tanulmány, Herman József vonatkozó munkásságához kapcsolódva, a szóvégi -s kiesésének, tör- lésének problémájával foglalkozik a latin feliratos anyag tükrében. A Császárkori latin feliratok számítógé- pes nyelvtörténeti adatbázisában rögzített szóvégi -s kiesések elemzésével e dolgozat a Herman József által javasolt morfoszintaktikai magyarázatot kívánja helyettesíteni egy fonetikai, fonoszintaktikai értelmezéssel, amely rávilágít a mássalhangzói környezet döntő fontosságára a szóvégi -s mindenkori kiesésében, törlésében. Eszerint a szóvégi -s fonoszintaktikailag meghatározott törlése rákövetkező mássalhangzó előtt folyamatosan megvolt, de különböző mértékben jelentkezett az ólatin korszaktól kezdve mindvégig a latin nyelv történe- tének folyamán. Ezt a helyzetet örökölhették meg az újlatin/román nyelvek, amelyekben különböző irányú, komplex morfológiai újítások vezethettek a fonoszintaktikailag meghatározott s-törlés megszűnéséhez és a szóvégi -s stabilizációjához (amint ez az ún. nyugati újlatin/román nyelvekben bekövetkezett) vagy kiteljese- déséhez és a szóvégi -s teljes eltűnéséhez (ahogy ez az ún. keleti típusú újlatin/román nyelvekben történt). Kulcsszavak: feliratok, fonológia, szóvégi mássalhangzók, ólatin, vulgáris latin, nyugati és keleti új- latin/román nyelvek 1. Kiindulásképpen idézzük fel Herman József Vulgáris latin című alapművének a szóvégi mássalhangzók változásait tárgyaló részét, ahol a szóvégi -m ingatag helyze- tének, majd eltűnésének rövid bemutatását követően ezt olvashatjuk a szóvégi -s törté- netéről: „A többi mássalhangzó közül megemlítendők a szóvégi -s és -t, amelyek szintén gyengülni látszanak. Az archaikus feliratokon elég gyakran elmarad az -s, de később visszaállt a helyesírásban, ami minden bizonnyal a kiejtést tükrözte, hiszen az újlatin nyelvek nagy része a mai napig megőrizte a latin s-t (gondolunk az iberoromán nyelvek- re, pl. spanyol pl. hijos < latin filios, quieres < latin quaeris [quaerere ’keresni, kérdezni’ alakja], dos < duos ’kettő’ stb.; ez történik a galloromán esetében is, bár a mai francia csak a szavak kötésekor [liaison] őrzi az s nyomát – pl. [z]-t egy grands hommes-típu- sú szókapcsolatban –, valamint természetesen a helyesírásban). Az olasz nyelvjárások nagy részéből és a románból kiveszett az -s, de ez későbbre, talán az első évezred máso- dik felére tehető. A jelenség részletei nem világosak; szokás Cicero állítására hivatkozni (Orator 161), mely szerint az ő korában a helyes beszédben kötelező volt az -s ejtése, még olyan helyzetekben is, amelyekben az archaikus auktorok eltűrték az elmaradását; ha hiszünk a falfeliratoknak, az -s stabil volt a pompeji köznyelvben, és későbbi elmara- * Jelen tanulmány az NKFIH (OTKA) K 108399 és 124170 ny. sz. „Császárkori latin feliratok számító- gépes nyelvtörténeti adatbázisa” (3. és 4. szakasz) című projektje keretében az MTA ‘Lendület’ Számítógépes Latin Dialektológiai Kutatócsoportban készült.